2026. január 12., hétfő

2025 filmjei, avagy amiket megnéztem

Gondoltam összefoglalom, hogy 2025-ben az általam megnézésre kerülő filmekből mennyit is sikerült megnéznem. Moziba nem nagyon jártam, de mikor meghívtak, elmentem. Ezáltal több filmet is meg tudtam nézni, melyek persze nem votlak a listámon, de sebaj. Köztük ott volt a Fantasztikus Négyes: Első lépések. Számomra maga a film, egynek elment, de nem tetszett annyira mint maga az első (pontosabban második) verziója, a 2005-ben készült, melynek főszereplői között volt a Storm testvéreket játszó Jessica Alba illetve Chris Evans. Ez a 2025-ben készült film, hát... annyira nem nyerte el a tetszésemet, pedig folytatást igérve lett vége. Még egy olyan film volt, melyet szintén a moziban nézztem meg, ez pedig a Szuperman. Van több verziója is, melyekből talán ha kettőt láttam. Jobban inkább a sorozatot, melyben Dean Cain játszotta a főszerepet. Cime pedig a: Lois és Clark: Szupermen legújabb kalandjai volt. Illetve a "Smallville" című sorozatot, melyben Tom Welling volt maga Szupermen. Nekem ez a kettő tetszett, de az, hogy mindig más játsza eme karakter szerepént. Hát... Nem lett jobb és kedveltebb.

További filmek, melyek nem voltak a listámon, de megnéztem őket: Spermageddon és a Tudom mit tettél tavaly nyáron. Mindkettő egynek elment. A Spermageddon egy animációs film volt, mely igazán viccesre sikeredett. A címe magáért beszél. A másik film viszont már eléggé uncsi, hogy maga a gyilkos folyton túléli a támadásokat, pedig nincs benne semmi különleges. Uncsi... egyszer nézős!

A listámon szerepelt még, amiket meg is néztem. Elsőnek azokat iírnám le, amik tetszettek és bátran ajánlanám másoknak is. Olyan volt, amilyent vártam volna és nem okozott csalódást, mely szerencsére nem szokott gyakran megtörténni. Eme filmek voltak: 

  • Végső állomás: Vérvonalak
  • Lilo és Stitch - A csillagkutya
  • Igy neveld a sárkányodat 
  • M3GAN 2.0, Until Dawn
  • Már megint nem férek a bőrömbe
  • Így neveld a Sárkányodat

Illetve volt olyan film is, amit megnéztem, de nem szerepelt a listámon. Ez pedig a napokban megnézett Thron: Ares című film, ami nagyon tetszett! Nem volt benne felesleges duma, pörgős volt és akciódús. Nekem kifejezetten nagy élmény volt maga az egész film. Bátran ajánlom mindenkinek, kik szeretik az akciódús filkemet. 

Listámon volt és egyszer nézős, nem ajánlanám vagy épp nem igazán. Nem olyan lett, mint vártam volna, igy nem is nézném újra sem: Bekövet a Halál, A majom, Hófehérke

Eme filmeket pedig nem sikerült 2025-ben megnéznem, pedig szerettem volna: Jurassik World: Újjászületés, A kárhozottak vidéke, Öt éjjel Freddy Pizzázójában, Avatar: Tűz és Hamu. Idén mindeképpen meg fogom nézni őket. Eddig csak a Kárhozottak vidéke az, melyet sehol nem találtam meg magyarul. Szóval az lehet bukó lesz...

A listámon szereplő filmek nagy részét sikeresen meg tudtam nézni. Szóval lényegében elégedett vagyok. Nem mindig jutott időm filmet nézni, de mikor tudtam megnéztem egyet-egyet. Majd összeírom melyek lesznek ezen év megnézendő filmjei. Bár eléggé kevés az, mely érdekel. Hamarosan jövök azzal is. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése