Nyári tervek a forróságban!
Oly forróak a napok, hogy szinte elfolyik az ember. Nincs egy hely, ahol lehűtheted magad. A lég kondival beépített vagy épp ventilátorral megáldott szobába bebújva élheted túl eme forróságot mely sokkla erősebb mint a tavalyi. Na meg persze még ott van a vízközelség. Egy medence, egy tengerpart vagy épp egy tó közelsége, melybe akármikor belecsobbanhatsz, hogy lehűtsd a tested! Írtóra nehezen elviselhető ez a nyár és még csak az első hónapjánál tartunk. Mi lesz később? Vajon lecsökken majd a hőfok, hogy ne akarj elolvadni, akár egy fagylalt?
Ki-mit tervez a nyárra? Nyaralás, utazgatás vagy épp az otthon nyugalmában tölti a nyári szünetet? Megfontolandó, hogy a ház biztonságában maradjunk, nehogy hőgutát kapjunk és a végén kórház legyen a vége. Vagy csak szimpla ájulás és lehet egész nap feküdni, hogy jobban légy... Szerenécsre én még nem ájultam el és nem is szeretnék. Nem is vagyok az a fajta, ki könnyen esik össze. Bár ahogy a hideget, úgy a meleget is nagyon nehezen viselem. Kinti munka nagyon lassan halad. Reggel szoktam kicsit tenni-venni kint, de egyszerűen olyan nagy a forróság már kora reggel, hogy 5 perc elteltével folyik rólam a víz. Edzeni sem edzettem már napok óta és csak hébe_hóba tudtam. Igaz sok helyre kellett mennem, ezért sem volt rá idő, de így... Így már végképp nem tudok edzeni, mert már az első pár mozdulattól elfolyok. Sajnos a ventilátorunk elromlott, így még azzal sem tudom enyhíteni a hőhullámot, mely körülvesz bennünket... Sok fagyi, jeges tea... Nincs is nagy étvágyunk ebben a forróságban. Se nekem, se a gyerekeknek. Nagyon nem bírjuk ez a meleget. Sőt ez nem meleg, ez maga a pokol!
Nyaralni júliusban megyünk majd, de csak pár napra. Illetve majd augusztusban. Nem túlozzuk el. Mindig max pár napra szoktunk elmenni. Én a párommal külön több helyre is elmegyek majd. A strandra, a hegyekbe. Sok tervünk van. Ha párat meg tudunk valósítani, az már szép emlékeket ad. A nagy melegben nem nagyon merünk messze menni, csak óvatosan. Rollerral, vonattal és busszal utazgatunk, hogy elérjünk A-ból B-be. Már égtem le vagy 2x, így mindig, ha kimegyek, legalábbis az esetek nagy részében, bekenem a hátamat, hogy a leégéstől kicsit megvédjem magam...
Múlt héten elmentünk párommal a Holt Tiszára kajakkal. Nagyon élveztem. Jól éreztük magunkat. Bolondoztunk, csináltunk pár képet és ijesztgettük a vadkacsákat, kik szinte a vizén futva menekültek előttünk. Nagyon vicces volt. Csobbantunk is a végén a vízben. Bár én jól benyeltem a vizét, így hamar feladtam, hogy ott hűtsem le a testemet. Jól megijesztettem saját magam. Nem vagyok egy remek úszó és eléggé félek a mély, sötét vizekben. Legközelebb mellényben megyek bele, ami fent tart a vizen. Máskülönben nem. 3 méter mély vagy több, így nem épp nekem való lubickoló helyszín. Persze attól, hogy fuldokolni kezdtem a víz benyelése miatt, még nem vette el a kedvemet attól, hogy újra kajakba üljek és végigevezzek a víz tetejét. 😁
Kívánok mindenkinek kellemes nyarat és kitartást a hőséghez! 🍨🍧🍦


Megjegyzések
Megjegyzés küldése