Milyen anyának lenni?

Mindenféle témába belekezdtem, de magát azt, melyet átélek még nem is írtam le milyen érzés. Hogyan élem meg és mik a tapasztalataim, élményeim. Pedig már tudnék mit mesélni, hisz rengeteg dolgot átéltem mióta nőből anyává váltam. Voltak és vannak pozitív és negatív tapasztalataim. Jókat és rosszakat is át kellett élnem és még messze a vége. Négy kiskorú gyermeket nevelünk. Mindegyik más-más személyiséggel bíró gyermek. Megvan bennük a testvéri szeretet és az utálat is. Sokszor összevesznek, csúfolják egymást és nem férnek meg egy szobában, de azért szeretik egymást. Nem könnyű velük, ezt bevallom. Hihetetlenül fel tudnak idegesíteni és olykor a világból kiszaladnék. A falat kaparom vagy épp a plafonon vagyok. Minden rossz mellett ott a jó. Hisz, mikor rosszat csinálnak jókat is. Olyankor pedig igazán édesek tudnak lenni. A puszik, ölelések és a "Szeretlek, anya." mellett apró örömre is képesek. Segédkeznek, ha kell. Bár néha úgy kell unszolni őket. Még kicsik, így nem fogok minden feladatot rájuk bízni. Számomra a szobájuk rendben tartása lenne a leges legnagyobb segítség. Hogy a szennyesüket a helyére dobják, a cipőjük a helyére tegyék és az asztalnál szépen étkezzenek, ne úgy mint a kis disznók. Sajna azonban hiába van mindennek meg a saját helye, valahogy nem találják. Pontosabban nem is akarják megtalálni. Szennyesek a szobában mindenhol. Nem csak ruhadarabok, tányérok és evőeszközök, na meg poharak. Mintha csak az IKEA-ból jöttem volna ki, mikor belépve szobájukba kilépek ezekkel. ^^" A cipőjüket is lerúgják a folyosó kellős közepén. A törölközőjüket is össze-vissza ledobják.... Kész katasztrófa! Hiába egyre nagyobbak, még mindig nem mennek ezek a dolgok, pedig higgyétek el vagy 100x rájuk szóltam és kértem őket. Ők már csak ilyenek. Mint mondtam ezek lennének a legnagyobb segítségek. Kis apróságok a többi házimunka mellett, melyek mind rám maradnak. Mondhatnátok azt, hogy bízzak rájuk több dolgot. Már mondták nekem, de én úgy vagyok vele, hogy még gyerekek. Az én anyukám sem várta el tőlünk, hogy legyünk ott mellette. Mosogassunk el, mossunk ki és főzzünk meg helyette. Ő azt vallotta, hogy a tanulás legyen az első. Én is ezt vallom. Hagyom őket gyereknek lenni! Ahogy nőnek, úgy is egyre több mindenben tudnak majd segíteni. Egyenlőre csak apróságokban. Krumpli pucolás, mosogatás, teregetés és esetleg palacsinta sütés, hús panírozás, terítés melyben segédkeznek. A legnagyobb segít a legkisebbnek, na meg persze mindegyik segít a másiknak. Nincs köztük nagy összhang, de ha pl. valami rosszat csináltak. Mondjuk kiborították a cukrot, bevitték egy pohárban vagy megették a nasimat, akkor mindegyik hallgat. Ebben jók. He, he... Persze nem szeretem, hisz legyen őszinte. Kérdezzen, mert az más, minthogy csak úgy sunyiban elemeli. Nekem is lehetnek nassolni valóim. Meg szoktam velük osztani, de nem mindig. Ők is csak mikuláskor és húsvétkor adnak jobban a sajátjaikból. Kérhetek, adnak szívesen...

Mint említettem, négy kiskorú gyermekünk van. Mind iskolába járnak már. Pontosabban a legkisebbik most szeptemberben kezdi el az első osztályt. Két lányunk és két fiúnk van. A legidősebb már 6.osztályos. Jövőre követi az öccse és két felsős és két alsós iskolásunk lesz. Gyorsan repül az idő! Hihetetlen, hogy már ennyire nagyok lettek mindannyian. Szoktam néha nosztalgiázni és baba fotókat, videókat nézegetni róluk. Csak néznek, hogy milyen kicsik is voltak. Kérdezik jók voltak-e. Hogyan is viselkedtek... Változó. Mindegyikük másmilyen volt. A nagylányom 4 hónapos koráig anyás volt, majd apássá lett. Most, mivel már tini jobban hozzám fordul, nem az apjához. A fiaim mindig is anyásak voltak. Hozzám bújtak, jobban hozzám ragaszkodtak. A kislányom pedig hihetetlenül anyás. Nem is nagyon van el az apjával. Mindig engem akar. Mindegyikük legtöbb esetben hozzám fordul segítségért. Nekem szólnak. Egy nap vagy 100x hallom, hogy anya, anya, anya... Gondolhatjátok milyen, mikor mind a 4 engem akar.^^" Nagycsaládos anyaként sokszor nevettem, sírtam, olykor ordítottam mikor túl sok volt. Nagy részben egyedül voltam / vagyok a gyerekekkel. Apjuk dolgozik. Én itthon munkálkodok, vezetem a háztartást, rendezem a gyerekeket és eltartom az állatokat. Rengeteg mindenre kell odafigyelnem. Osztály pénzek, oltások, időpontok, leckék, események észben tartása. Kinőtt ruhák, cipők, elveszett vagy elfogyott dolgok pótlására... Mindenre, ami a gyerekekkel kapcsolatos. Mellette a konyhában vagy a fürdőben kifogyott dolgok pótlására.... Annyi mindenre, hogy néha el is felejtek ezt-azt. Főként időpontokat, melyeket inkább beírok a telómban, hogy jelezzen, ha aktuálissá válik. Még így is előfordul, hogy kimarad valami, mert nem olvastam, nem hallottam róla. Szóval kissé nehéz, de eddig jól bírtam. Ahogy nőnek a gyerekek, ők is egyre jobban a fejükben tudják tartani a kapott információkat, hogy szóljanak nekem. Ők is felejthetnek vagy emlékezhetnek rosszul. Benne van a pakliban...

Anyának lenni nagy felelősséggel jár! Hisz egy életet nevelsz fel. Adod át neki a tudásod. Tanítod a jóra, a helyes dolgokra. Ne verekedj, ne beszélj csúnyán, ne lopj és viselkedj rendesen. Én, mint anyuka nem vagyok tökéletes. Mondok vagy teszek olyat, amit nem kellene és szinte mindig meg is bánom. Nincs tökéletes anyuka, ahogy tökéletes gyerek sem. Ne mondja senki, hogy van, mert nincsen. Tény, hogy nevelés kérdése, hogy a gyerek milyen felnőtté válik. Hisz, ha nem szólsz rá, mikor rosszat tesz és hagyod, hogy bántsa és ártson a másiknak, akkor nagy korában is ugyan ezt fogja tenni. Meg kell tanítani a gyereknek a helyes viselkedést, hogy felnőttként emlékezzen arra, mi a jó és mi a rossz. Büntetni kell, ha rosszat tett és nem elengedni a fülünk mellett. Ha valakit utálsz, nem szabad a gyereket is arra ösztönözni, hogy ő is utálja azt a bizonyos személyt. Hiba uszítani őt. Sajna én már láttam milyen, mikor a szülő bosszúra éhes és ez a gyerekein is látszódik. Szomorú. :/ Mondjon bárki, bármit! Igen is kihat a gyerekre a környezet, a nevelés és persze a géneknek is nagy szerepük van a személyiség kialakulásában...

Mi igyekszünk a gyerekeinknek átadni, amit mi is tanultunk. Idővel ők is ügyesebbek lesznek és hasznosítják a tudást. Alkalmazzák, használatba veszik, melyet most mi is. A gyermekkort nem szabad tőlük elvenni. Én szívesen segítek nekik, megcsinálom, amihez lusták. Nem mondom, hogy néha nincs herótom attól, amit helyettük kell megcsinálnom, mert hazudnék. Dehogynem. Volt idősuzak, mikor belefáradtam a monoton életbe, mely most is tart, de szoktam változtatni rajta. Lazítok és nem csinálok meg mindent, amire van bőven időm. Kis rend mániásként túl sokat akartam mindig is. Mindent egy napra bezsúfolni, pedig hányszor megtapasztaltam azt nem lehet. Anyukám is mindig mondja nekem, hogy egyik nap ezt csináljam, másik nap azt. Nem kell mindent egyszerre... Anyukám bölcs, tapasztalt és igazán jó anyuka. Tisztességgel felnevelt 5 gyermeket, kik lehet, hogy nem mind lettek tisztességes felnőtté, (az egyik bátyám kilóg a sorból :P) de normális életet élnek és mindegyiknek van saját családja. :)

Anyának lenni öröm, bánat, megpróbáltatások, nehéz időszakok és vidámság. Mikor a gyerek sír és nem tudod mi a baja, legszívesebben a falra másznál. Viszont, mikor puszit ad, rád mosolyog és átölel, annál nincs jobb. Rögtön elfelejted a sok hisztit és a sírást, melyet órákig képes volt csinálni. A gyerekek érzékeny, törékeny lelkek. Könnyű befolyásolni őket, így nagyon kell rájuk vigyázni. Meg kell becsülni őket, hisz nem adatott meg mindenkinek, hogy egy életet hozzon a világra...

Én olyan anya vagyok, kinek nem mondja meg senki, hogy hogyan is neveljem a gyerekeimet. Hiába okoskodnak és szólnak meg ezért meg azért, tudom, hogy jól nevelem őket és felnőttként boldogulni fognak majd... Nem szeretem a nagyképű anyákat, kik nagyzolnak és felvágnak a gyerekükkel: "Hú, de okos és ügyes. Jobb, mint a tiéd!" vagy "Az én gyerekem már 1 éves kora óta beszél, szobatiszta és tud járni!". Magamutogató ősanyának hisző (van ilyen szó?) nőszemélyek. Szerencsére nem nagyon találkoztam ilyennel. Még szerencse... 

Rengeteget tudnék beszélni a tapasztalataimról, de szerintem a lényeget leírtam. Nem vagyok tökéletes anya, nem is leszek. A gyerekeim úgy szeretnek, amilyen vagyok és én is őket. Hisztisek, nagyszájúak és olykor igen értetlenek, de az én gyerekeim. Mindegyik teljesen egészségesen jött a világra. Szerencsés vagyok, hogy anyává lehettem!^^