2022. december 26., hétfő

Karácsony

 
Egy ünnep, mely egyszer van egy évben. Ilyenkor sokaknál összegyűlik a család apraja-nagyja. Ajándékozás és jó sok étel kerül az asztalra. Húsleves, sült és rántotthús krumplipürével, húsos káposzta és a franciasaláta... Bejgli, mézeskrémes, hókocka és a kihagyhatatlan mézeskalács! 

Eme 3 napon mindenki bőségesen fogyaszthat finomabbnál-finomabb ételeket, ezzel gyarapítva súlyát. De ki az, ki ellen tudna állni. Olyan ember nincsen, hisz jól esik, ha legalább egyszer egy évben azt ehet, amit csak akar. Saját főzés vagy vendégségben fogyasztott ételek. Az oly s mindegy, a lényeg, hogy finomságokkal tömd meg a bendődet. Ne is fogd vissza magad! 

Nálunk hasonlóak szoktak lenni a karácsonyok. Idén első nap volt az ajándék osztás, másnap 25.én pedig vendégségbe mentünk. Harmadnap pedig anyós jött át, hogy velünk lehessen. Idén nem úgy alakult a karácsonyi készülődés, ahogy azt szerettem volna. Bakiztam, nem is egyszer. :/

Első nap, vagyis 24.én megcsináltuk a húsos káposztát. Nagyon finom lett, azzal nem is volt baj. Feltettük vele párhuzamosan a húslevest is. Az is nagyon gusztán nézett ki. Majd tálaláskor sikerült eltörnöm a levesestálat, így az összes lé a földön illetve a pulton oszlott szét. Nagyon rosszul esett, hogy ilyen nagyot hibáztam, de persze ez bárkivel előfordul. Én akkor nagyon mérges voltam magamra. :( Ezek mellett sütöttem mézeskalácsot, ami nagyon jól sikerült. Nem is volt vele semmi baj. Nem lettek túl vékonyak, így nem is égettem el egyet sem. :) Mellé elkészítettem a mézeskrémest, mely nem volt a legjobb. Nem nyerte el a tetszésemet, de a gyerekeknek ízlett. Jövőre nem ezzel a recepttel fogom csinálni...

Másnap, azaz 25.én pedig elmentünk vendégségbe az unokatesókhoz. Ott 3 lány gyermek van, így jól el tudtak játszani. Hasonló korúak a mijeinkkel. Játszottak, beszélgettek és ettek finomat. Tényleg finom volt a kaja, jól is laktunk. Mi is jól elbeszélgettünk, mely ritkán adatik meg. Megbeszéltük, hogy jövőre én fogok sütni rájuk. Majd meglátjuk. :P Nem voltunk olyan sokan. Volt 7 gyerek és 7 felnőtt. Tökéletes arányban voltunk...

Harmadnap, azaz 26.án pedig anyós jött el hozzánk. Nem volt sokáig, csak pár órát. Pihent itt is, beszélgettünk és megkínáltuk. Sülthúst és rántotthúst csináltunk, hozzá krumplipürét és francia salátát. Nagyon ízlett neki, mely jó érzés volt. Nem egyszer mondta, hogy nagyon finom lett.^^

A karácsony nálunk nem olyan, hogy mindenkinek ajándékozunk. Ilyenkor főként csak a gyerekek kapnak játékokat és ruhákat. Nem mindig azt, amit szeretnének, de mindig tetszik nekik, amit kapnak. Jó látni, ahogy bontogatják ki nagy örömmel az ajándékokat. Majd szerelik össze, ha az épp elemekből álló. Mint pl. a lego. Most főként azt kaptak. Nagyon örültek nekik. :)

Gyorsan elszállt a karácsony. Lassan vége az évnek. El se hiszem. Még mindig nem, hisz oly gyorsan eltelt. Ez az év nem olyan volt, amilyet szerettem volna, de remélem a következő jobb lesz. Bízom benne. Majd úgy is kiderül. Legyen sokkal jobb! :)

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánok Mindenkinek és Boldog Új évet! 😊🎁

2022. december 12., hétfő

Kedvencek: Filmek

Mivel is tudnám folytatni. Talán a további kedvenceimmel! Miket szoktam nézni, mik azok, melyek a kedvenceim és mért. Filmek terén sokfélét meg szoktam nézni, de vannak, melyek kifejezetten nem szokták megragadni a figyelmem. Csalódtam már pozitívan és negatívan is egy filmben vagy sorozatban. A filmek ugye csak pár óra hosszúak, nem lehet megunni őket. Viszont egy sorozatot, ha túl vontatott és sablonos, eléggé hamar. Nem egyel voltam már így. Lássuk elsőnek a kedvenc filmjeimet! 

Legjobban a kalandfilmek és a vígjátékok, amiket szeretek. Mellette társul egy kis romantika és a horror. Az utóbbinál igencsak meg kell válogatnom mit nézek, mert a benne történtek igencsak megelevenednek a képzeletemben és nagyjából aludni sem tudok. Mély nyomot hagy a fejemben, mely csak sokára felejtődik el. Csak ésszel! 

Kedvenc színészeim filmjei jobban érdekelnek. Bár annak sem tetszik mindegyik filmje, inkább csak a többség. Ilyen pl. Brendon Faser, Dwayne "The Rock" Johnson, Adam Sendler, Rob Schneider, Ben Stiller, Jim Carrey, Jennifer Aniston... Újabbak megtetszett színészek pedig: Chris Hemsworth, Tom Holland és Jason Momoa... 

Kalandfilmek, melyben a szereplők valamilyen túrára, expedícióra indulnak. Ilyen pl.: Az utazás a Föld középpontja felé, a Jumanji, a Dzsungeltúra vagy az Uncharted. Fontos szempont, hogy ki játssza a főszerepet és mi a történet lényege. Ha irritál egy színész vagy színésznő, akkor nem vesz rá a lélek, hogy megnézzem a filmet. Olykor a szinkronhang is zavaró, ha a megszokottól más adja a magyar hangot a szereplőnek. Van, mikor több hang is tetszik, de néha pont furcsálom és nehezen szokom meg a hangot. Mikor a Múmia 3.részében más női főszereplő volt, kifejezetten rontott az élményen. Igaz, hogy a színésznőnek oka volt arra, hogy ne akarja eljátszani a főhősnőt, de akkor is! Annyira nem illett bele. Ráadásul még elvileg lesz még 2 rész. Gondolom a színésznő marad és nincs arra esély, hogy visszatérjen. Az élményen rontott, de maga a film jó volt. Mindegyik rész kalandos volt, akciódús és a humornak is akadt sor. 

Vígjáték, amiknek az eleje csupa poén, majd jön egy hirtelen jött lejtő és a végére minden rendbe jön. Általában az ilyen filmek tetszenek a legjobban, de persze, ha az egészet végig lehet röhögni sem utolsók és ezeket is szívesen megnézem. Pl: Távkapcs, Esti mesék, Nagyfiúk, Mi vagyunk a Millerek, Gyagyás gyilkosság, Minden6ó, Derült égből Polly, Egy Éjszaka a Múzeumban, Apádra Ütök, Vejedre Ütök, Míg a Jackpot el nem választ, Hantaboly.... és még jópár! Továbbá szeretem az Amerikai Pite filmeket, de csak az Esküvőig, a többi nem olyan jó. 

Horror, melyben a zombis filmeket igencsak kerülnöm kell. Azok vannak a legnagyobb hatással az elmémre, a képzeletemre. Már nem egyet láttam és van kedvencem is (Holtak Hajnala, Zombieland). A szellemes és nagyon rejtélyes horrorfilmek a nagy kedvenceim. Mikor váratlanul vagy épp brutális módon meghal valaki és évekkel vagy évszázadokkal később kiderül hogyan. Ilyen pl: Az Átok (The grudge), A harag, Nem fogadott hívás, A kör... A Japán horrorfilmek sokkal rémisztőbbek a másikaknál, legalábbis én ezt tapasztaltam. A Resident Evil animációs sorozatot is szerettem nézni, illetve a játékot nézni, nem játszani. 

Fantasy filmekből is jobban a japán az, mely kedvencek. Jobban az animációs filmek. Látványos és egyesek igen meghatók tudnak lenni: Chihiro Szellemországban, Your Name, Belle, Mononoke hercegnő, Final Fantasy, A lány aki átugrott az időn... Ezek mind nagyon jók! Viszont vannak rendes filmek is, nem csak animációsok: Black Adam, Pókember filmek, Venom, Wonder Woman, Superman, Igazság Ligája, Doctor Strange, X-men filmek (kivétel az Új mutánsok)... Itt is írhatnék még párad, de ennyi is elég. Csak ajánlani tudom azoknak, kik hasonló érdeklődést mutatnak az efféle filmek felé. :) 

Romantikus filmek persze, hogy nem állnak tőlem távol. Itt is sokszor feltűnik az a sablon, melyben egy szegény lány vagy srác összetalálkozik valakivel és a végére szerelembe esnek. Általában már az elején leesik kivel fog összejönni a főszereplő. A túl csöpögős filmek nem a nagy kedvenceim, csak csínján! Ne mindig ez legyen a középpontban. Néhány példa, mely nem így alakítja a történéseket: Kaptál még egy esélyt, A csókfülke, Sierra Burgess: A lúzer, Garantált Szerelem, Alkalmi randevú, 2 méter távolság, Doktor Szöszi, Micsoda nő!, Kellékfeleség... és még sorolhatnám. A fiúknak, akiket valaha szerettem. Utóirat: Még mindig szeretlek. Örökkön Örökké: Lara Jean.... és még sorolhatnám!


 Rajzfilmekről sem feledkezzünk meg! Ezekből is vannak igazán meghatók, viccesek és kalandosak is. Mind a mai napig élvezettel nézek végig egy rajzfilmet. Bevallom volt, hogy bealudtam rajta, mert igencsak fáradtan és későn kezdtük el nézni. Még van is mit bepótolnom, mert annyi van, hogy eléggé lemaradtam. Mint a rendes filmek, ezek is folyamatosan jönnek ki. Nézzük hát mik is a kedvenceim: Oroszlánkirály, Mulan, Szilaj, Tarzan, Mackótestvér, Aranyhaj és a nagy gubanc, Elveszett Birodalom, Ariel a kishableány, Aladdin, Toy Story, Hercules, Túl a sövényen, Jégvarázs, Agymanók, Szépség és a szörnyeteg... Legjobban a Disney rajzfilmek azok, melyek a kedvenceimmé lettek. Lehet ember a főhős vagy épp állat. Az mindegy, ha a történet jó és odaköt a képernyő elé. Még nem nagyon volt dolgom unalmassal, melyre azt mondtam elment. Eddig mindegyik tetszett. Felnőttként is ugyan úgy szeretem őket és van,m hogy a gyerekekkel együtt nézzük őket.^^

Igyekeztem nem túl hosszúra megírni mik is a kedvenceim. Ezeken kívül néha szoktam nézni thrillert is nézni. A háborús filmeket nem szeretem. Kifejezetten unalmasnak találom őket. Bár volt, mely igen érdekes volt. A valós eseményekből való filmeket is szoktam nézni, de azokkal óvatosan. Főleg, ha az horror. Hisz az nem valaki agyszüleménye, hanem egy megtörtént eseményből megíródott történet. Komolyabb jellegű. Könnyebben bele tudod magad élni a helyzetbe, míg egy fantázia által kreáltba már kevésbé.... Kedvenc színészeim filmjeit jobban szeretem és több is van belőlük a listámon. Amik hirtelen eszembe jutottak, mind felkerültek, de persze ezeken kívül is van még kedvencem. Most ezekkel szolgálhatok! :)

2022. december 6., kedd

Ki vagyok én? - TAG-


Nézegetve drága barátnőm blogját, eme kis kérdősorra bukkantam. Gondoltam kitöltöm, ezzel is jobban megismerhet, ki olvas. A kérdőív megalkotója Eszter. Én is belinkelem ide őt. Lássunk neki eme kérdősornak...

1. Ha a horoszkópod alapján mutatkoznál be, mit lehet tudni rólad? 
Nem mondanám, hogy illik rám a horoszkópomban leírtak. Nem vagyok anyagias, irányító és magas elvárású. Épp ellenkezőleg. Nem mindig írják ugyan azt és néha nem is tetszik miként írják le. Bárki írja nem tudhatja ki-milyen lesz eme csillag jegyében... 

2. Ki volt és jelenleg ki a példaképed?
Nem volt soha és nincs is senki.

3. Milyen jövőről álmodoztál gyermekkorodban? Mi érdekelt és mi az ami a mai napig is megmaradt? 
Gyerekként nem igazán álmodtam a jövőről. Bár az tény, hogy nem gondoltam bele, hogy ilyen fiatalon leszek anyuka. Ráadásul nem egy gyerekem van. Én úgy voltam vele, hogy soha nem lesz, mert senkinek sem fogok kelleni, amilyen visszahúzódó és félénk voltam gyerekként. Ami érdekelt, az a rajz és a mesék. Mind a mai napig szeretem őket. 

4. Hogyan kezdődött a bloggerkedés iránti szenvedélyed? 
Nem mondanám szenvedélynek, azt, hogy blogot írok. Inkább a véleményem kimutatásának. Mármint arról írok, amit mások elolvashatnak. Lehet senki sem fogja olvasni és csak írom a levegőbe, de az sem baj. Szeretek írni és ez a lényeg. :)

5. Milyen témákkal kezdtél az első blogodban? Milyen terveid voltak akkor?  
A történeteimmel és rajzaimmal. Szerettem volna minél több történeteimet megírni és minél több karakteremet lerajzolni. 

6. Miben látod az erősségeid, mi az amire büszke vagy? 
Kreatív vagyok, önálló, találékony, jó a probléma megoldó képességem. Büszke pedig a gyerekeimre vagyok. :)

7. Mik a gyengeségeid, amelyeket bátran vállalsz? 
Túl érzékeny vagyok, könnyű megsérteni. Hamar el lehet venni az önbizalmam. Túlagyalom a dolgokat.

8. Mit jelent számodra a blog? Mi az ami változott az elmúlt években a blogolásodban? 
A kreativitásom kiélését, önkifejezést. Egyre kevesebbet foglalkoztam a hobbimmal, melyet kicsit bánok, de családanyaként ez valahogy elkerülhetetlen. Már nincs annyi szabad időm, mint gyerekként volt. 

9. Mi az amit jelenleg szívesen megosztasz az olvasóiddal? Miért? 
Hogy milyen is vagyok, a véleményeimet. Mert szeretném, ha tudnák ki vagyok és mi a véleményem egyes témákról, melyekről nap, mint nap beszélgetünk ismerőseinkkel és barátainkkal.

10. Melyek a kedvenc filmjeid
Párat sorolnék fel, mert van jó pár kedvencem: A múmia, A múmia visszatér, Jumanji, Távkapcs, Kellékfeleség, Nagyfiúk, Amerikai Pite (1-3 + Az esküvő), Libabőr, Utazás a Föld középpontja felé, Pókember, Venom, Míg a Jackpot el nem választ, Tökös csaj, Tökalsó, Estimesék, Szűzörség... 
sorozataid
Jóbarátok, Dawson és a haverok, Álmosvölgy Legendája, iZombie, Lucifer, Shadow of Bones, Witcher
könyveid
Én csak shoujo mangakat olvasok. 
zenéid
Pl.: Skillet, Linkin Park, The Script, Nickelback, Icon for Hire, Veridia, Karmin, Fall Out Boy, Rihanna, Avril Lavigne, Dove Cameron, Victoria Justice, Within Tempation, Selena Gomez, Carly Rea Jepsen, Tylor Swift...

11. Mi tesz a leginkább boldoggá? 
A gyerekeim mosolya és nevetése.

12. Írj öt érdekességet magadról, amelyet szívesen megosztanál az olvasóiddal...
1. Szeretem az eső hangját hallgatni, ahogy kopog a háztetőn lágy zene kíséretében.
2. Imádom az édességet, bármennyit tudok nassolni. 
3. Szeretek fantáziálni, elképzelni meg nem történt dolgokat. 
4. Félénk vagyok első találkozáskor. 
5. Igen érzékeny lélek vagyok.

13. Milyen pozitív és negatív tapasztalatok értek a blogod megnyitása óta? 
A kedves kommentek pozitívan érintettek. A sok kedves hozzászólás, mindig mosolyt csalt az arcomra. Viszont kaptam már csúnya beszólást is, mely messze áll a kritikától. 

14. Hogyan viseled általában a kritikát? Hogy tudsz belőle építkezni? 
Az építő jellegű kritikát elfogadom, de mikor csak azért szól hozzá valaki, hogy leszólja az illetőt, az nagyon rosszul tud érinteni. Egy időre elveszi a kedvem az egésztől. 

15. Van olyan, amelyet sosem osztanál meg az olvasóiddal? Mik a Te tabutémáid? 
A szerelmi életem, intimitás, politika.

16. Hogyan látod magad öt év múlva? 
Remélem addigra egy jól kereső állásom lesz és olyan házban élek, amit szeretek.

17. Milyen félelmeid vannak? 
Alap félelmeim az a csúszómászóktól van. Undorodom tőlük. Anyukám elvesztése, bár tudom, hogy még jó sok évig velünk lesz. Legalább addig, míg a 2 nagyobbik gyerekem ki nem járja az általánost. Illetve nagyon félek és utálom a bohócokat. 

18. Milyen tanácsot adnál a jelenlegi önmagadnak? 
Legyen bátrabb és ne féljen az újtól, a változásoktól. Legyen kicsit pozitívabb, még akkor is, ha nehezen megy neki. 

19. Mi jár mostanság a fejedben? 
Sok minden. Például, hogy miket szeretnék megvalósítani a jövőben. Hogyan képzelem el a házunkat, milyenné kellene tenni, hogy szebb legyen. A költözésen, hogy ez mikor válik végre valóra. 

20. Miért vagy a leghálásabb? 
A gyerekeimért, kik egészségesek és mindent megkapnak, amire szükségük van. Anyukámra, ki mindig mellettem van és segít bennünket mind a mai napig. Hálás vagyok azokért az emberekért, kik mellettem állnak jóban és rosszban, nem fordultak el tőlem. 

Lényegében ezek lennének a válaszaim. Remélem ezzel is jobban megismer, ki olvassa a blogomat. :)