2023. május 7., vasárnap

Boldog Anyák Napját!

Az anyák napja világszerte megünnepelt nap, amelyen az anyaságról emlékezünk meg. A különböző országokban más és más napokon ünneplik. Magyarországon május első vasárnapján...

Az anyák napja egy igen kedves kis ünnep, melyen a gyerekek, főleg az óvodások külön kis műsorral készülnek az édesanyjuknak, illetve a nagymamáknak. Szépen kiöltözve, egy verssel készülnek vagy épp előadnak egy aranyos kis történetet. Mindig más és más. Én már átéltem jópárat, melyek mindig nagyon tetszettek. Eddig 17 anyáknapján voltam, ha jól számoltam össze. Egy nap, mikor hallhatom milyen ügyesen mond verset gyermekem az én számomra. Kedveskedik az általa készített virággal, rajzzal vagy bármi mással, mely megdobogtatja a szívemet és mosolyt csal arcomra... Nincs nagy eltérés egy átlagos nap és egy anyák napja között. Virágot és csokit szoktam kapni, mint Valentin napon, de ezen a napon is ugyan úgy elvégzem a házimunkát. Ilyenkor sincs pihenés, csinálni kell a dolgomat. Sajnos. Pedig tényleg jó lenne, ha 2-3 ünnepen csak a lábam lógathatnám és ki lennék szolgálva, pihenhetnék. Viszont nekem ez így jó, nincs gond vele. Hisz négy kicsi gyerek mellett zajlik az élet rendesen... Sok anyuka biztos ilyenkor el van kényeztetve és nem kell semmit sem csinálnia. Kis mázlisták! 😏 

Sokat nem igen tudok erről a napról írni, de szerettem volna megemlíteni, hisz ez is egy különleges nap és egy bejegyzést igazán megérdemel! Legyetek magatokra büszkék anyukák, nagymamák! Ti vagytok azok, kik új életet hoztok létre, hogy majd az vigye tovább a tudást és legyen olyan, amilyen most te vagy. Egy anyuka a család szíve és lelke. Ha ő boldog, mindenki az, ha szomorú a hangulat igencsak szomorkás. Saját tapasztalatom által mondom ezt. Egy édesanya nagy kincs és meg kell becsülni őt, míg csak él. Én is hálás vagyok anyukámnak, hogy egyedül is képes volt felnevelni bennünket. Megadott nekünk mindent, amit csak tudott és szükséges volt. Büszke vagyok rá! Mindig segít nekünk és sosem hagyott cserben. Neki mindig is a gyerekei voltak az elsők. Önzetlenül segített még akkor is, mikor neki is nehéz volt az élet. Mindegyikünknek sokat segített és mindig mellettünk volt. Jóban és rosszban egyaránt. Nagyon szeretem az anyukámat!  

Nagyon Boldog Anyák Napját Kívánok Minden Anyukának és Nagymamának!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése