Melcsi Blogja

Eme évem telis tele volt szomorú dolgokkal. Csalódással, könnyekkel és ettől igen stresszes is volt. Pedig tavaly bíztam abban minden jobb lesz. Ez sosem így alakul. Évek óta várok arra, hogy az életem jó felé forduljon, de mindig csak kihívásokba ütköztem. Már kezdtem is feladni és teljesen negatívan látni a dolgokat. Lemondani arról, ami megérdemelne. Hisz nem vagyok én olyan rossz ember, hogy csak a rosszat kapjam. Sokszor feltettem magamnak a kérdést: "Mért pont velem történik ez?"  Szerintem minden ember életében történnek jó és rossz dolgok. Sikerrel teliek vagy épp kudarcba fulladtak. Van, kinek minden normális és jó életet él. Sokkal több pozitív gondolatai vannak a jövővel kapcsolatban, mint negatív. Ehhez jó, ha van ki támaszt nyújt. Ki ott van és örömet okoz. Hisz, ha nem vagy egyedül és szeretve vagy, mindig jobb minden. Bátrabban mersz belevágni egy új dologba, egy új kihívásba és lelkesedésed nem illan el. Viszont, ha nincs ki támogasson, ha folyton csak a rossz...

Egy nem rég megnézett Koreai Dráma sorozatról írnám a következő bejegyzésemet. Nekem kifejezetten nagyon tetszett. Imádtam! Lassan indult be a sztori, de ahogy teltek a részek, úgy lett egyre izgalmasabbá és komolyabbá is. A zenék nagyon tetszettek és a szereplők is szerethetőek, viccesek voltak.  Történetről: Egyik főszereplőnk, Bong Ye-bun. Egy kisvárosban él, Mujin-ban. Édesanyja öngyilkosságot követően elhunyt és ő keményen dolgozva, átvette az állatkórházat. Csendes, hétköznapi életet élt. A kórházba kevesen járnak be. Egyik nap házhoz kellett kimennie. Egy tehénhez, ki állapotos volt és baj adódott vele. Megvizsgálta, míg nem hirtelen egy meteor zápor csapódott be a helyszínre, melyet már korábban is beharangoztak. Másnap az ágyában ébredt fel, nem értve hogyan is végződött a tegnap este. Hamar rájött, hogy különleges képességet szerzett aznap, mikor becsapódott a csillag. Mikor megérinti egy állat fenekét, látja annak emlékeit. Ezen képességével pedig az állatkorház csak úg...

Hosszú kihagyás, kedvetlenség, szomorúság vagy bármi más, mely rossz közérzetet öltött rám. Eme évben sokszor előfordult az, hogy nem volt kedvem, energiám sem arra, hogy bármit is alkossak. Hisz számomra a blog is egy "alkotás" szavak, mondatok formálása majd azoknak megosztása eme oldalon. Mit írhat az, ki folyton szomorú és néha adatik meg az, hogy mosolyogjon. Hogy igazán, szívből mosolyogjon? Mert sajna nekem nem igen jutott eme évben boldogság vagy öröm. Mindig volt valami vagy valaki, ki a padlóra csapott és elvette az életkedvemet. Barátokat vesztettem el, ismerősök töröltek és tűntek el az életemből. Megismerkedtem ugyan pár új személlyel, kikkel jó beszélgetni. Van is egy, ki napi szinten ír és mindig megkérdezi hogy vagyok, mit csinálok. Értékelem és nagyon kedvesnek tartom. Aligha adak olyan személy kinek én magam fontos lennék a gyerekeim és az anyukám számára. Már nincs egy ilyen ember sem rajtuk kívül. Nem érek én sem olyat, melytől egy adott személy különleges...

A mai nappal befejezem a Blogolást! Nem nekem való... Nem tudom visszatérek-e valaha. Egyenlőre nincs motivációm. Nincs életkedvem. Nincs mi itt tartson és írásra buzdítson...

Ismerkedni nem csak személyesen lehet. Vannak erre különboző platformok, honlapok, közösségi média felületek. Legkiemelkedőbb facebook, instagram, snapchat... Társkeresők: parom.hu, elittars.hu, csajokespasik.hu...  Az interneten való ismerkedés igencsak meggondolandó. Hisz voltaképp bárki lehet a másik. Bárkinek kiadhatja magát és elhitetheti veled, hogy ő mennyire is jó ember. Közben pedig egy gyilkos hajlamokkal, perverzióval vagy erőszakos viselkedéssel megspékelt személy. Online bárkinek kiadhatjuk magunkat és tudunk információkat is átadni, melyek valóssá tesznek bennünket. Ennek is megvan a maga előnye és hátránya is. Sokan pont így ismerik meg életük szerelmét vagy épp jó barátra lelnek, kivel bármit megoszthatnak. Ellenben vannak olyanok, kik kihasználják a másikat. Vagy éppenséggel visszaélnek azon információkkal, melyeket megosztottál vele és felhasználják ellened. Könnyen ítélkeznek, elhitetik veled mennyire jó fejek és szívesen meghallgatnak. Viszont, ha nem úgy teszel...

Itt van már az ősz! Itt van újra! Szép mint mindig én nekem... Szeretem? Hát, voltaképp igen. Minden évszaknak megvan a maga bája, de ezt szerintem már írtam. Az ősz oly hirtelen váltotta fel a meleg és forró nyarat, hogy csak na. A reggelek elkezdtek hidegebbek lenni, az esték hamarabb beesteledtek. Ma pedig megvolt az első ködös reggel. Nedves a fű sokáig. Bár a tegnapihoz képest ez a nap igencsak meleg volt. Délutánra már majd meg lehetett sülni. Estig egész jó idő volt. Kiteregettem az udvarra a ruhákat. Viszont tegnap már be kellett gyújtanunk, mert igencsak fáztunk. Szinte egész nap esett az eső, muszáj volt. Nem szerettünk volna megbetegedni. Már előkerültek a vastag takarók is. Felváltotta a lenge ruházatot a meleg. Kötött pulcsit szoktam reggelente felvenni, ha megyek a boltba. Közben elkísérem a gyerkőcöket. Kabátot még nem, de a mellényemet elő kellett vennem. Nem akarok én se megbetegedni. Mivel nem vagyok kint sokáig, így pont elég a mellény. Olyan jó kötött pulcsiban len...

Már gyerekként sem voltam egy társasági lény. Ez pedig felnőttként sem változott. Jobban szerettem egyedül lenni és a kis világomban meglenni. Nem barátkoztam. Ahhoz túl félénk voltam. Főleg a kezdeményezéshez. Így hát barátaim sem voltak. Az óvodában szerintem senki. Egy sem akadt. Általánosban volt, de az ki megszólja, hogy én szegényebben élek nála, az voltaképp nem is igazi barát. Ahogy elvégeztem a 8 általánost, meg is szakadt a barátságunk. Jóval gyengébb tanuló voltam nála és szegényebb, így lenézett. Visszagondolva nem is volt a legjobb barátnőm... Majd a középiskolában lett egy igen jó barátnőm, de amint elvégeztem a sulit, mentem a fejem után és vele is megszakadt a kapcsolatom.... Volt több internetes barátom, de miután édesanya lettem majdnem mindenkit elvesztettem. Senki sem volt már rám kíváncsi és nem beszélgettem senkivel...  Egy pár évig még volt beszélgető társam, de apránként mindegyik eltűnt. Az anyaság egyik "átka". Mindenki úgy hiszi, hogy már senkire se...