Már eléggé érezzük az iskolai idő végét. A sok dolgozat, felelések és rossz értékelések. Akár egy házira is megy a karó. A tanárok kissé furák lettek. Szebben kifejezett mondat stílus. Talán a túlterheltség vagy nem is tudom mi az, mely egyre rosszabbá tette eme tanévet. Borzalmas! Főleg a második félév! Nem csak a gyerekeket, engem is megviselt. Figyelni mindegyik osztályban mit-mire kell befizetni, hova mennek és mit is kell bevinni. Mindig időre be szoktuk vinni a pénzeket, de olykor nagyon piszkálósak tudnak lenni. Hiába tudják az anyagi hátteredet, nem igen számit. Ha már menni akarsz, fizess! Persze, érthető... Ez az év sem séta galopp és már vége is a felének. A tanévből pedig még csak 1 hét van, a hétvégét leszámitva. A héten le is zárják a tanulókat. Kibirható... 28.-án lesz az év záró és a 8.osztályosok ballagása is.
Sokat stresszeltem, agyaltam dolgokon. Közben több embert is megismertem. Persze nem csak jókat... A férfiak furák. Olykor erőszakosak és azt hiszik a nők könnyen kaphatóak. Hogy az összes nő ugrik a szép, kedves szavakra és egyből a lábuk alatt hever. Ha nincs komolya kapcsolata, csak ismerkedik, azt hiszi az smafu és bepróbálkozik pofátlanul. Majd, mikor nem ért a szép szóból, elkezdi megmutatni a valódi énjén. Érdekes, nemdebár... Ahogy ágyadba engeded, abból aztán nem lesz semmi további. Csak egy strigula leszel nála... Köszönöm, de ebből én nem kérek! Menjen az ilyen férfi melegebb égtájakra, oda ahova való!
Barátaim nem igen lettek, de ez szerintem már nem is fog változni. Van pár, talán 1-2 és ennyi! A szülőket, kikkel jóban vagyok, nem mondanám barátomnak. Nem járunk el együtt sehova, keveset beszélgetünk és keveset is látjuk egymást. Nem mintha egy barátommal is találkoznék, mert nem. Anyaként ez már csak így van. Így lett. Pedig én próbálkoztam, de már nem fogok. A válasz úgy is nem lett, ezért már nem erőltetem. Az, hogy mi van velem, mik történtek velem is lassan a homályba fog veszni, mert eljön az a nap, mikor nem beszélek magamról. Úgy érzem ez közelebb van, mint gondolnám. Kitudja, még az időn így lesz. Előre nem tudok semmit sem megmondani. De közel van a napja!
Maga az íráshoz való kedvem is igencsak megcsappant. Nem csak az, hogy nincs időm rá. Ez a két fő oka van általában. Mikor van időm, nincs kedvem és mikor nincs akkor lenne hozzá. Ez egy igencsak fordított szituáció. Érdekes, nemdebár? Gondolom sokan vannak még így ezzel. Ami előtte a kedvencem volt, a fő hobbim most igencsak megfoszlott. Ha újra munkába állok majd, akkor még jobban nem lesz rá időm, de ezzel jár az anyaság. A saját család. Önfeláldozás. Talán ez a jó szó rá. Ezt már rég megszoktam. Az első gyerek megszületése után. Szóval nem jelent számomra újat. :) Többségben vannak, több figyelmet is igényelnek és sok-sok odafigyelést. Hiába lesznek egyre nagyobbak, míg csak velem élnek, szükségük van a figyelmemre és a támogatásomra. Sőt! Még azután is, hogy kirepültek. Hisz hozzám mindig visszatérhetnek. Szeretnék jó viszonyt ápolni velük. A kötődés legyen meg míg csak élünk. :)
A sok stressz leszívja a kedvemet és az energiámat is. Bízom benne, hogy majd lesz ez jobb is és szebb, de eddig még nem tapasztaltam a fényt az alagút végén. Túlságosan sötét az alagút, melyben alig pislákol egy kis remény sugár. Egy aprócska gyertyafény, mely azt mutatja hamarosan minden megoldódik... Igyekszem nyugodt lenni és nem stresszelni, de olykor nagyon nehéz. Főleg, ha nincs hogyan vagy épp nincs kivel kikapcsolódnom. Nem szeretnék magamba sem zuhanni, mert az igazán nem lenne jó. Anyaként tudnom kell kontrolálni az érzéseimet, azt mikor rosszul vagyok lelkileg. Tudnom kell szabályozni az érzéseimet és nyugtatni magam. Egyszer jobb lesz...
